Minden ami üzemanyag vagy töltőállomás
Aktuális üzemanyagár információk, előrejelzések, benzinkutakkal kapcsolatos információk, elektromos töltőhelyek.
A Shell augusztus elején már alkalmazta az új működési modellt egy mosonmagyaróvári és egy debreceni töltőállomásán, a cég közleménye szerint a lakossági vásárlók is pozitívan fogadták azt.
A tapasztalatok tükrében ezért 2022. november 2-ától a Shell 193 magyarországi töltőállomása közül, további 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi, azaz összesen 17 állomás működését állítja át. Az euroShell üzemanyagkártyával nem rendelkező lakossági vásárlók számára a cég szerint mindez nem okoz jelentős változást, elég átgurulniuk Budapesten az adott kerületen belül, vidéken pedig ugyanazon városon belüli egy másik Shell kútra, ahol megtölthetik a tankot.
Ha eddig a következő kutak egyikén tankolt hatósági áras üzemanyagot, november 2-tól nem teheti majd, mert ott kizárólag szerződött, vállalati partnereket szolgának majd ki:
A Shell nyár óta időszakosan szünetelteti 5 magyarországi benzikútjának üzemeltetését (Budapest - Kálvária tér, Budapest - Hetényi u., Dabas, Székesfehérvár - Balatoni út, Pápa - Celli u.). A kutak bezárását a cég szerint akkor az „optimálisabb hálózati működés és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodás” indokolta.
forrás: telex